Karikagyűrű személyre szabottan?!

Mindenképpen!!!

Amikor egy olyan személyes tárgyról beszélünk, mint a karikagyűrű, akkor  fontos, hogy el tudjuk engedni  a klasszikus sémákat, mert az az egyetlen olyan ékszer ,amit szinte éjjel-nappal viselünk majd egész életünkön át. Mindannyian  mások vagyunk, ezért a karikagyűrűk terén sem kell feltétlen akár a párunkkal teljesen egyformát választanunk! Javasoljuk inkább abban az irányban gondolkodni, hogy olyan legyen amire mi magunk is szívesen nézünk rá nap mint nap. Első lépés lehet, hogy először magunkat kérdezzük meg, hogy mi is tetszik nekünk igazán?! Mit és milyet  is viselnénk színben, formában, díszítésben?  Kezdjük azzal, hogy megnézzük:  mit is találunk az interneten? Széles a paletta az igaz, ezért a főbb karikagyűrű trendeknél most a két legérdekesebbet említjük meg:

Az egyik irány a nemesfém és nem nemesfém párosítása, mint például arany és titán, arany és acél, arany és a colorit kombinációk. A mellékelt képen is pont egy ilyen párosítást látsz: fehér és sárga arany fekete colorittal gyémántokkal díszítve. A Viverté Symbolic karikagyűrű kollekció egyik exkluzív darabja.


Ezek rendkívül sok féleképpen készülnek, mind  a párok egyedi igényei alapján.

Viverte-csillagkepes-karikagyuru-22-s.jpg

 

A másik irány pedig a „ fitting ” és a ”guard ” típusú gyűrűk, melyek tökéletesen illeszkednek  az eljegyzési gyűrű mellé és egyben védik is azt. Ezek általában elegáns, keskenyebb köves darabok, körbe vagy félig körbe kövezve és kifejezetten a meglévő eljegyzési gyűrűhöz vannak  tervezve. Erre is láthatsz egy példát.

Viverte-Fitting-gyuru_23-s.jpg

 

 Ezeken felül számos érdekességet is találsz még az interneten, például:

  • az online gyűrűtervezőt, amivel akár otthonról  is kényelmesen megtervezheted a karikagyűrűket.
  • A képkereső oldalakról összegyűjtött képek alapján is van lehetőség készítetteni egyedi gyűrűt.

Viszont ha olyat szeretnétek ,amit sehol nem láttatok, de az elképzelés  ott van a fejetekben, akkor bátran kérjétek ékszertervező segítségét is, aki személyre szabott karikagyűrűket tervez  nektek. 

 

Ám ha merészek vagytok, akkor a nyakatokba is vehetitek a várost, számítsatok rá, hogy karikagyűrűk sokaságával vannak tele az ékszerboltok. Ezeken a helyeken általában, divatjamúlt darabokkal lehet találkozni és nagyon ritkán van, vagy inkább  nincs lehetőség a saját ízlés szerint változtatni rajta. Maximum élőben  láthatjátok, mi áll jól és mi nem. Amennyiben nem találtok olyat ami egyből elnyeri a tetszéseteket, nem kell elkeseredni. Nem kell sokfelé elmenni, nem kell sokat keresgélni, mert létezik az a hely, az a tér, ahol kompromisszumok nélkül meg tud valósulni az elképzelésetek - Ez pedig a Viverté.

Személyes konzultáció során van lehetőségetek  elmondani ötleteiteket, és ékszerválasztási szaktanácsadóink pedig lehetőségeket és megoldásokat adnak, hogy valóban olyan gyűrű szülessen ami tökéketes és a Tiétek!  Szárnyalhat a fantázia legújabb trendektől a klasszikus kereken, a szögletesen át az extrémebb organikus formákig, a fényes-matt, kézzel vésett barokk csigás vagy gyémánttal teli felületek között. A csillogós, sokköves gyűrűkkel kapcsolatban felmerülő kérdéseikre pedig drágakőfoglaló mesterünk is szívesen válaszol. Szakembereink minden gyűrűpárt részletes egyeztetés után készítenek el igényeitekre szabva akár színről, formáról, szélességről, anyagról vagy kövezésről van szó. Minden egyes pillanat amikor az általunk készített ékszert valaki a kezébe veszi,  büszke tud lenni magára, és  a kapcsolódásra a szerelmével.

Az, hogy hogyan készül el, milyen és mennyi  energia , mennyi tudás, mekkora kihívás, mekkora fantázia van benne, milyen érzés amikor készen van az a mi hozzáadott értékünk. Ennek a koronája már csak az, hogy olyan kezekbe kerül ahol ez maradéktalanul érték tud lenni. Meggyőződésünk, hogy ha nekünk van igényünk a minőségre, ha ez nekünk jó érzést okoz, akkor mindenki másnak is az.

Egy dolgot biztos tudunk, hogy felkészültek vagyunk ha bárki bármilyen kéréssel igénnyel megvalósítási ötlettel jön, mi minden amit tudunk  megteszünk, azért hogy a végeredmény azt az érzést adja: Igen ez  Én vagyok! Igen, ez Mi vagyunk!


You may also like

Mind megtekintése
Example blog post
Example blog post
Example blog post